Német Vizsla Klubnap 2009
A német vizslafajták szerelmesei 2009. Október 3.-án szombaton, a festői szépségű környezetben, a Solt melletti Révbérpusztán adtak egymásnak randevút.
A pazar helyszínért a rendezőket, az ideális időjárásért, pedig a szerencsét illeti a dicséret.
Az ünnepélyes megnyitót követően a munka kapta a főszerepet.
A bírálatra várakozók és a vendégek, a ringek mellett figyelték a felvezetett kutyákat és hallgatták a minősítéseket.
A nemzetközi küllembírók elismerően nyilatkoztak a felsorakozott állomány javuló színvonaláról.
Az előző évhez hasonlítva, az állomány több igazán ígéretes, kitűnő fiatal egyeddel gyarapodott.
Sajnos, meg kell említeni, hogy minél sikeresebb és nagyobb egy társadalmi szervezet, egy fajtagondozó klub, annál nehezebb a tagok összetartása. A klub szakmaiságának a megtartása, időnként emberfeletti és hálátlan munkát követel.
A Német Vizsla Klub elnökének, Eppel Jánosnak a megnyitó beszédéből értesültünk, hogy a klub igen jó évet tud maga mögött. A klub rendezvényeken kiemelkedően magas volt a részvétel. Az ŐTV-ken és a Mindenes Vizsla Vizsgákon nőtt a benevezettek száma.
Immár hagyománnyá vált, hogy a Német Vizsla Klub tenyészszemléjén lehetőséget kapnak a tenyésztők a tenyészetük bemutatására. A tenyészcsoportok egymás melletti felsorakoztatása, kitűnő alkalmat ad a szakemberek számára, az almaik homogenitásának szemléltetésére, valamint a vérvonalaik összehasonlítására.
A részletes küllembírálatok a kutyákról szóltak, ám a rendezvény összessége, a klub vezetését, a klub tenyésztéséért felelős szakembereinek az elért eredményét reprezentálta.
A megjelentek egybehangzó véleménye szerint, ezen a baráti hangulatú kellemesen meleg őszi napon, a Német Vizsla Klub kitűnőre vizsgázott. A külső és belső nehézségek ellenére, ezen az úton kell a megkezdett munkát továbbfolytatni.
Végül, közös ebédre került sor, ahol a megéhezők a finom étkek elköltése során, hasznos és értékes szakmai beszélgetésekkel, tapasztalat cserével zárták a szépnapot.
Fotók: Gottvald / Bátori
Írta: Bátori Szabolcs
|
|
|
Bírók; Erdős László, Dr. Magyar Béla, Ceglédi Attila, Kovács József |
|
|
| Rövidszőrű német vizsla kan; |
|
|
|
kitűnő I., Roy Pöttmes, T.: ZG. Franzi Heinen, t.: Bartos András. |
| Rövidszőrű német vizsla szuka; |
|
|
|
kitűnő I., Tengelic-Melléki Adél, T+t.: Meszlényi István. |
| Drótszőrű német vizsla kan; |
|
|
|
kitűnő I., Solyomvölgyi Vadász Ali, T.: Nagy Lajos, t.: Szívós Zoltán. |
| Rövidszőrű weimári vizsla kan; |
|
|
|
kitűnő I., Foxy Tigrie Oko, T,: Gaman Mikulás, t.: Bajorhegyi Tünde. |
| Rövidszőrű weimári vizsla szuka; |
|
|
|
kitűnő I.,Bajorhegyi Hamvas Áfonya, |
|
|
|
Rövidszőrű német vizsla; |
|
|
|
Gimper II Vom Hirschen-Hof, rövidszőrű német vizsla kan, CAC Klub győztes, |
|
|
|
Micskei Xamba, rövidszőrű német vizsla szuka, Fiatal Klub győztes, |
|
|
|
Tengelic-Melléki Adél, rövidszőrű német vizsla szuka, CAC Klub győztes, |
|
Drótszőrű német vizsla; |
|
|
|
Sólyomvölgyi Vadász Ali, drótszőrű német vizsla kan, CAC Klub győztes, |
|
Rövidszőrű weimári vizsla; |
|
|
|
Bajorhegyi Hamvas Áfonya, rövidszőrű weimári vizsla szuka, CAC Klub győztes, |
|
|
|
Foxy Tigrie Oko, rövidszőrű weimári vizsla kan, CAC Klub győztes, |
|
Kis Münsterlandi; |
|
|
|
Angie Von Der Werndorferau, kis münsterlandi szuka, Klub győztes, |
|
|
|
Babelsbergi Larry, kis münsterlandi kan, Fiatal Klub győztes, |
|
Tenyészetek; |
|
|
|
Baja-Bem Utcai Tenyészet, rövidszőrű német vizsla, |
|
|
|
Visnyei-Vadász Tenyészet, rövidszőrű német vizsla, |
|
|
|
Szántovai Tenyészet, drótszőrű német vizsla, |
|
|
|
Öregtemplomi Tenyészet, drótszőrű német vizsla, |
|
|
|
Dunaegyházi-Vadász Tenyészet, drótszőrű német vizsla, |
|
|
|
Bajorhegyi Hamvas Tenyészet, rövidszőrű weimári vizsla, |
|
|
|
Kaposmérői Gárdony Tenyészet, rövidszőrű weimári vizsla, |
Módosítás: (2010. július 14. szerda, 16:57)
Template by real79.org